Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2013.12.15

Császári magvak

Császári magvak

 

Volt egyszer egy császár messze Keleten, aki nagyon öreg volt, és tudta, hogy közeleg az idő, amikor ki kell választania utódját. Ahelyett, hogy egyik hivatalnokát vagy valamelyik gyermekét választotta volna, úgy döntött, hogy másképp cselekszik. Egyik nap összehívatta a császárság valamennyi fiatalemberét. Így szólt: „Ideje, hogy lemondjak, és kiválasszam a következő császárt. Úgy döntöttem, hogy közületek választok valakit.”

A fiatalok elámultak. A császár így folytatta: „Mindegyikőtöknek adok egy magot. Egyetlen magot. Ez egy nagyon különleges mag. Menjetek haza, ültessétek el a magot, öntözzétek, és gyertek ide vissza mához egy évre azzal, amit ebből a magból felneveltetek. Aztán megnézem a növényeiteket, és így döntöm el, hogy ki legyen a birodalom következő császára!”

Volt egy Ling nevű fiú, aki ott volt aznap, és a többiekhez hasonlóan ő is kapott egy magot. Hazament, és izgatottan mesélte el anyjának az egész történetet. Édesanyja segített egy cserepet és virágföldet szerezni, ő pedig elültette a magot, és gondosan locsolta. Mindennap megöntözte, és figyelte, hogy kibújt-e. Körülbelül három hét múlva a többi fiú elkezdett a magról és a növényről beszélgetni.

Ling mindennap hazament és megnézte a cserepet, de semmi nem nőtt ki belőle. Eltelt három hét, négy hét, öt hét. Még mindig semmi. Mostanra már mindenki a növényről beszélt, de Lingnek nem volt növénye, s úgy érezte, kudarcot vallott. Eltelt hat hónap, és még mindig nem nőtt ki semmi Ling cserepéből. Biztos volt benne, hogy elpusztította a magot. Mindenki másnak fája nőtt, meg hatalmas növénye, neki meg nem volt semmije sem. A barátainak azonban nem mondott semmit. Csak várta, hogy kihajtson a növénye.

Végül eltelt egy év, és a császárság valamennyi ifja elhozta a növényét, hogy a császár megvizsgálhassa. Ling azt mondta édesanyjának, hogy ő nem megy el csak azért, hogy az üres cserepet megmutassa. Anyja azonban rábeszélte, hogy vigye el az üres cserepet és őszintén mondja el, hogy mi történt. Ling sokat őrlődött a dolgon, de végül rávette magát, hogy elmenjen az üres cseréppel.

Amikor Ling megérkezett, elámult azon, mennyiféle növényt neveltek társai. Csodaszépek voltak, a legkülönbözőbb színekkel pompáztak a nevelt növények. Ling letette az üres cserepét a földre, és sokan kinevették.

Amikor a császár megérkezett, végignézett a termen, és köszöntötte a fiatalembereket. Ling igyekezett a leghátsó sorban elbújni, de az összes növény az üres cseréppel együtt a császár elé volt letéve.

„Nahát micsoda növényeket, fákat és virágokat neveltetek” – szólt a császár. Ma valaki az utódom lesz!”
Ahogy a császár sétált a gyönyörű növények között, meglátta Ling üres cserepét. Egyedül csak az övé volt üres. Erre a császár felkiáltott: „Azonnal jöjjön elém ennek az üres cserépnek a gazdája!”
Ling rettegni kezdett, és a többiek sajnálkozva néztek rá.
Amikor Ling előre ért, a császár megkérdezte a nevét.
„Lingnek hívnak” – felelte. A fiúk mind szánakoztak, mert azt gondolták, hogy akár a fejét is vehetik azért, mert ki sem hajtott a császártól kapott mag.

A császár csendre intett mindenkit, Lingre nézett, és aztán így szólt a tömeghez: „Íme az új császárotok! A neve Ling!”
Senki nem hitt a fülnek, Ling sokkolva volt. Aztán a császár így folytatta:
„Ma egy éve mindenkinek adtam egy magot. Azt mondtam, hogy fogjátok a magot, ültessétek el, öntözzétek, és hozzátok vissza nekem ma. De mindannyiótoknak főzött magvakat adtam, amik nem hajtanak ki. Ennek ellenére Ling kivételével mindenki szebbnél szebb növényeket hozott. Amikor rájöttetek, hogy a mag nem hajt ki, másik maggal helyettesítettétek azt, amit én adtam. Egyedül Ling volt elég bátor és őszinte ahhoz, hogy elhozza nekem a cserepet az én magommal. Ezért ő lesz az új császárotok!”

Jézus azt mondta: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté evangéliuma 7:21.)

 

Mindig legyünk őszinték az Úrral! Ha nem hozunk termést járuljunk elé, hogy megmondja miért vagyunk terméketlenek. Sok keresztény látszat szolgálatot végez, mert terméketlen. Saját magának és az Úrnak is hazudik, csak azért, hogy egy nem létező látszatot fenntartson. Mindig, minden esetben forduljunk az Úrhoz, bármennyire is szégyelljük magunkat.

 

forrás: internet